Zsalugáterek saját gyártásból

Árnyékolás, megjelenés és nagyobb biztonság egyetlen megoldással

Olyan összetett árnyékolási megoldást keres, amely egyszerre több elvárásnak is megfelel?

A jól megválasztott zsalugáter nemcsak hatékony árnyékoló, hanem az épület megjelenésének is meghatározó része.

Zsalugátert készíteni sokan tudnak, igazán tartós, pontosan működő és az épülethez illő zsalugátert azonban már jóval kevesebben.

Nekünk megvan hozzá a megfelelő gyártástechnológiánk és a több évtizedes gyártói tapasztalatunk.

A zsalugáter passzív árnyékolással, áramfogyasztás nélkül segít mérsékelni a nyári felmelegedést. Nyitott ablak mellett, szellőztetés közben is árnyékolhat, zárt állapotban pedig további fizikai akadályt jelent az ablak előtt.

Egy jól megválasztott zsalugáter értéknövelő beruházás, és jelentősen hozzájárulhat családi háza vagy nyaralója igényes, exkluzív megjelenéséhez.

Többféle kialakítás és árnyékolási megoldás közül választhat. A kedvezőbb árú, egyszerűbb kivitelektől a különleges, teljesen egyedi megoldásokig igyekszünk az épülethez, az igényekhez és a rendelkezésre álló kerethez megfelelő megoldást kínálni.

Számíthat ránk, legyen szó:

Bármilyen színről…
Bármilyen méretről…
Bármilyen formáról…

Önre is igaz ezek közül valamelyik?

  • Olyan gyártót keres, aki reális áron is meg tudja valósítani az elképzelését?
  • Szeretné családi háza vagy nyaralója értékét növelni, megjelenését pedig még igényesebbé tenni?
  • Fontos Önnek, hogy a zsalugáter ne csak árnyékoljon, hanem az épület karakteréhez is illeszkedjen?
  • Növelné otthona vagy nyaralója biztonságát?
  • Idegenkedik a klíma használatától, vagy szeretné csökkenteni annak használatát a nyári hónapokban?
  • Meglévő, elöregedett zsalugátereit szeretné újra cserélni?

Ha akár egyetlen pontban magára ismert, jó helyen jár – többféle műszaki és árkategóriájú megoldást is tudunk kínálni.

Készüljön fel időben a nyári hőségre, és használja ki jelenlegi árainkat még a következő áremelés előtt!

Zsalugátereink utólag is felszerelhetők, legyen szó fa, műanyag vagy alumínium nyílászárókról. Akkor is tudunk megfelelő megoldást kínálni, ha az épület homlokzata már hőszigetelt.

Magyarország teljes területén vállalunk helyszíni felmérést és beépítést, és több esetben az országhatáron túl is dolgozunk.

Minden megrendeléshez részletes, átlátható árajánlatot készítünk, amelyben külön feltüntetjük a zsalugáterek és a választott kiegészítő szolgáltatások költségeit. Így pontosan láthatja, mi mennyibe kerül, és könnyebben kiválaszthatja az Önnek megfelelő megoldást.

Zsalugátereinket kérheti teljes körű kivitelezéssel – például felületkezeléssel, helyszíni felméréssel és beépítéssel –, de lehetőség van arra is, hogy csak azokra a szolgáltatásokra tartson igényt, amelyekre valóban szüksége van.

Elsőként a megadott adatok alapján előzetes ajánlatot készítünk, majd szükség esetén helyszíni felmérés során pontosítjuk a méreteket, az igényeket és a műszaki részleteket. Ezek alapján készül el a végleges ajánlat.

Nem egyetlen megoldásban gondolkodunk. Szakmai tapasztalatunk és saját gyártási lehetőségeink révén szinte minden helyzetre tudunk megfelelő kialakítást javasolni, az egyszerűbb és kedvezőbb árú kivitelektől egészen a különleges, egyedi megoldásokig.

A zsalugátereket mindig az adott épülethez, a meglévő nyílászárókhoz és az ügyfél igényeihez igazítjuk – legyen szó méretről, formáról, színről vagy a működtetés módjáról.

Gyártásunk környezeti terhelésének csökkentésére is folyamatosan törekszünk. Energiafelhasználásunk jelentős részét saját napelemes rendszerünk fedezi, a faanyag-hulladékot lehetőség szerint újrahasznosítjuk vagy továbbhasznosítjuk, és saját erdőtelepítéssel is hozzájárulunk a felhasznált erőforrások pótlásához.

Kinek nem mi vagyunk a legjobb választás?

  • Annak, aki kizárólag a lehető legolcsóbb árnyékolási megoldást keresi, és a tartósság, a pontos működés vagy a megjelenés másodlagos szempont.
  • Annak, aki csak egy gyors, átmeneti megoldást szeretne, és nem fontos számára a gondos gyártás és a szakszerű kivitelezés.

Mi hosszú távra készítünk zsalugátereket. Arra törekszünk, hogy az elkészült termék ne csak az átadáskor legyen szép és jól működő, hanem évekkel később is elégedetten használja.

Miért érdemes minket választania?

Saját gyártás
Zsalugátereink saját műhelyünkben készülnek, így a gyártási folyamatot és a minőséget közvetlenül kézben tartjuk.

Megoldás az egyszerűbbtől az egészen egyediig
Nem egyetlen típust kínálunk. A kedvezőbb árú, egyszerűbb kivitelektől a különleges formájú, méretű és színű megoldásokig több lehetőségből tudunk az épülethez és az igényekhez megfelelő zsalugátert készíteni.

Országos felmérés és beépítés
Magyarország teljes területén vállalunk helyszíni felmérést és szakszerű beépítést, és számos esetben az országhatáron túl is dolgozunk.

Személyes szakmai segítség
A megfelelő megoldás kiválasztásánál nem marad egyedül. Több évtizedes gyártói és kivitelezői tapasztalatunkra támaszkodva segítünk a műszaki kialakítás, a működtetés, a szín és a részletek megtervezésében.

36 hónap garancia
Az általunk gyártott és beépített zsalugáterekre 36 hónap garanciát vállalunk. Munkánkért a beépítés után is felelősséget vállalunk.

Büszkék vagyunk elismeréseinkre, hisz ezek is bizonyítják megbízhatóságunkat, szakértelmünket és ügyfélközpontúságunkat:

Nafa Faipari Kft. place picture
5.0
144 vélemény alapján
Mihály Simon profile picture
Mihály Simon
8 hónap telt el
A szakszerűen legyártott és beszerelt zsalugáterek tökéletesen működnek és csodaszépek! Nagy szerencse, hogy ilyen megbízható, profi csapatra találtunk. Azóta csodájára jár a falu apraja-nagyja! Köszönjük
Edina Kormos profile picture
Edina Kormos
9 hónap telt el
A megrendelt nyílászárókat és zsalugátereket a megbeszélteknek megfelelően, kiváló minőségben, korrekt áron, határidőre leszállították, illetve beépítették. Külön köszönet az extra igényeink teljesítése kapcsán, valamint plusz jó pont a hasznos tanácsokért, javaslatokért. Jó szívvel ajánlom őket!
Ibolya Kalshoven profile picture
Ibolya Kalshoven
9 hónap telt el
Nagyon vártuk és szépen sikerült a színe is, passzol a nyilászárokhoz. A csapat összedolgozott és a felszerelés is flottul ment. Mindenki dicséri munkájukat, mert a zsalugáterek a ház dísze és nincs szükségünk klímára sem. További sok sikert kivánunk!
Zsolt István Havasi profile picture
Zsolt István Havasi
10 hónap telt el
30 éve vásároltuk az építkezésünkhöz a cégnél az összes nyílászárónkat. Azóta is meg vagyunk velük elégedve. Ennyi idő után úgy gondoltuk, hogy "után rendelünk" egy ajtót tartalékba, amit a kutyánk is tud használni. Mindenben a segítségünkre voltak, és az egész munkával meg vagyunk elégedve.
Zsófia Lángi profile picture
Zsófia Lángi
1 év telt el
Kőházunkon szükségessé vált a nyílászárók, és zsalugáterek cseréje. Balázsék csapata és munkájuk minden várakozásunkat felül múlta. A kommunikáció gördülékeny, és mindig válaszkész volt, a felmérés pontos, konstruktív megoldásokat szolgáló együtt gondolkodás. A megbeszélt időpontokat végig tartották. A beszerelés is nagyon szakszerű, pontos és gyors volt. A végeredmény pedig magáért beszél. A nyílászárók sokkal hatékonyabbak mint a régiek voltak, az egyedi RAL kód alapján festett zsalugátereink pedig még különlegesebbé tették a házat. Többen megkérdezték már ki készítette. Csak ajánlani tudom a Nafa Kft.-t.
Erika Kiss profile picture
Erika Kiss
1 év telt el
Egy zsalugátert rendeltünk. Csodálatos munkát végeztek, nagyon elégedettek vagyunk. Mindenkinek messzemenőkig tudjuk ajánlani. Kedves és korrekt tájékoztatást kaptunk a megrendelés menetéről. A felmérés és beépítés a megbeszéltek szerint alakult. További munkákat is rendeltünk tőlük.
tibornė takács profile picture
tibornė takács
1 év telt el
A megrendelt nyílászárókat és spalettákat kiváló minőségben, a megbeszélés és megrendelés szerint elkészítették. A beépítést szakszerűen elvégezték, a megbeszélt ártól nem tértek el, minden határidőt pontosan betartottak. Mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani. Az ügyintézés inteligens és korrekt volt. Köszönjük, tisztelettel Takács Tiborné
A laktanyánkban a fűtött és fűtetlen helyiségek közé, korábban egy beltéri fa nyílászáró került beépítésre, amely az évek során jelentősen megvetemedett, így szükségessé vált a cseréje. A helyére, egy kültéri, műanyag, 5 ponton záródó teli ajtó került beépítésre. Köszönjük szépen a gyors, pontos és precízen kivitelezett munkát a Nafa Faipari Kft.-nek. Keressék őket bizalommal. További megrendeléseket és sok elégedett ügyfelet kívánunk!
Rezsőné Szimandl profile picture
Rezsőné Szimandl
2 év telt el
A zsalugáterek a tervek és a megbeszéltek szerint határidőre elkészültek. Pontos, szép, precíz kivitelezés.Örülök, hogy a Nafa Kft-t bíztam meg a munkával. Köszönöm a megbízhatóságukat, hozzáértésüket, igényességüket. Jó szívvel ajánlom a csapatot!
pálné pölöskei profile picture
pálné pölöskei
2 év telt el
Megbeszélés szerint pontosan érkeztek a munkavegzeshez. Nagyon szépen, tisztán dolgoztak. Ajánlom.
Tamás Pollák profile picture
Tamás Pollák
2 év telt el
Nagyon szép munkát végeztek és az egyedi kívánságot is teljesítették.
Virág Pásztor profile picture
Virág Pásztor
2 év telt el
Gyors és gördülékeny kommunikáció, felmérés és ajánlatadás, jó minőségű és szép nyílászárók, spaletták és szúnyoghálók készítése, majd precíz beépítése. Csak ajánlani tudom.
Török Miklós profile picture
Török Miklós
2 év telt el
Hét évvel ezelőtt már rendeltünk a NaFa-tól nyílászárókat, és azok azóta is tökéletesen zárnak!
Most újabb felújításba kezdtünk, és a korábbi saját jó tapasztalatunk, valamint a nekünk dolgozó ács kérésére is, újra a NaFa nyílászárói kerülnek beépítésre.
A megrendelés előtti felmérés, többszöri rugalmas egyeztetés, udvarias, kedves munkatársak mind a mellettük történő döntést segítették!
Köszönjük szépen precíz munkájukat, melyet jó szívvel ajánlunk másoknak is!
Zsolt Péterfai profile picture
Zsolt Péterfai
2 év telt el
Megbízható , ár,- érték arányban tökéletes . Télikertre gyártattam ajtókat , nagy felület , nagy méret és pontos jó minőség. A gyártás óta néhány alkalommal kisebb igazítások és beállítások is történtek mindig precízen és időben .
Nagyon elégedett vagyok a Nafa Faipari Kft-vel.Sok éves tapasztalattal rendelkeznek.Ügyelnek a határidő betartására.Elfogadható áron dolgoznak.Ajánlani tudom mindenkinek.Munkájukat ötösre értékelem.
Gabriella Ill profile picture
Gabriella Ill
2 év telt el
Balatoni családi házunk teraszának beépítését végezte a cég. Munkájukkal maximálisan elégedettek vagyunk, szívesen ajánljuk mindenkinek. Minőségi anyagokkal, minőségi munkát végeztek. A fa tolóajtók és nyílászárók csodálatosan működnek és gyönyörűek. A nyílászárók felületkezelése kiváló. A csapat megbízható, precíz, igényes és korrekt. Profi szerszámokkal és gépekkel dolgoznak. Megjelenésük, a munkához való hozzáállásuk bizalomkeltő.
Nagyon örülünk, hogy megtaláltuk a céget és őket bíztuk meg ezzel a munkával!
Köszönjük!!!
Lajos Peszt profile picture
Lajos Peszt
2 év telt el
Kitűnő vállalkozás a NAFA. Korrekt, és pontos, de ami a legfontosabb, hogy nagyon magas minőséget nyújtanak.
Kaposvárról mentem ki Nagyabajomba az ajánlatkérés miatt, miután a város összes neves (hasonló profilú szolgáltatóját) felkerestem ugyanebből az okból. Nem egyszerű munkára kértem, de konkrét elképzeléseimmel, jó minőségben szerettem volna emeleti lakásom külső nyílászáróit kicseréltetni. A városi cégek egyike sem tudta a NAFA-tól végül kapott minőséget. Ár-érték arányt ajánlani.
Már az első kapcsolatnál kiderült, hogy itt nyílt és őszinte, a megszokottnál magasabb szakmai színvonal az alapvető, ami nagyon is szimpatikus volt. Néhány telefon és email-váltással megtörtént a megállapodás, amit nagyon pontosan teljesítettek. Minden konkrét elképzelésemet (amit a városi cégek vagy nem akartak, vagy nem tudtak, vagy csak sokkal drágábban akartak) itt megkaptam. Reflexiós üveg, háromrétegű, kis hőáteresztő képességű, szúnyoghálós-redőnyös, és tolóajtós erkélyajtó (ezt ajánlom mindenki figyelmébe, mert szuper) könnyen és csendesen működtethető... stb. kéréseim lettek teljesítve. Majd a megbeszélt és egyeztetett időpontban (gyakorlatilag egy nap alatt) precízen beépítve.
Feleségemmel egyetértésben köszönjük a NAFA csapatának a szép ajtókat-ablakokat és barátsággal ajánljuk bárkinek, akinek új ablakra, ajtóra és igazán jó, lelkiismeretes szakemberre van szüksége.
97 agroteam profile picture
97 agroteam
2 év telt el
A Nafa Faipari Kft-vel közel húszéves kapcsolatot ápolunk. Magam,
és cégem számára sok kiváló terméket készítettek, amelyek még a mi napig is kiváló, újszerű állapotban vannak. Úgy gondolom, hogy nagyon jó szakember csapat és egy nagyon jól felszerelt gyártósorral rendelkező társaság. Részemről a szerencse, hogy annó megismerkedtünk. Üdvözlettel: Varga Lajos
Péter Szekér profile picture
Péter Szekér
2 év telt el
Maximálisan elégedett vagyok a Nafa Kft-vel. Zsalugátereket és szúnyoghálót csináltattunk. A zsalugáterek gyönyörűek lettek. A szúnyoghálóval volt egy kis beszerelési probléma, de nagyon rugalmasan kezelték és két napon belül visszajöttek és ki is javították a hibát. Sőt még egy másik cég által beszerelt ajtó beállításában is segítettek. Nagyon ajánlom a céget!
Zsuzsanna Szakkay profile picture
Zsuzsanna Szakkay
3 év telt el
Gyors, pontos, korrekt, összehangolt csapat. Nem csak az anyaggal, hanem az emberrel is szépen bánnak. A kezükből kiadott munka elsőosztályú, a megbeszélt határidő előtt elkészült a gyönyörű zsalugáter a házra.Szívből ajánljuk Mindenkinek! Boldog Karácsonyt!🌲🥰
Marcsi Horváth profile picture
Marcsi Horváth
3 év telt el
Szép, precíz munka!
Márk Gschwindt profile picture
Márk Gschwindt
3 év telt el
Korrekt, megbízható, pontos partner. Csak ajánlani tudom.
Edina Horváth-Papp profile picture
Edina Horváth-Papp
3 év telt el
Minden a megállapodás szerinti történt. Szépek lettek a nyílászárók.
Tamas Illes profile picture
Tamas Illes
3 év telt el
Korrekt csapat! Minden pontosan úgy volt, ahogy megbeszéltük, a zsalu pedig gyönyörű lett!
Sándor Topiczer profile picture
Sándor Topiczer
3 év telt el
A vevői igényekre különösen figyelmes, precíz, kitűnő munkát végző csapat. A spaletták gyönyörűek lettek, maximálisan elégedettek vagyunk! Jó szívvel ajánlom őket tovább.
Bernadett Molnár profile picture
Bernadett Molnár
3 év telt el
Gyors, precíz és nem utolsó sorban gyönyörű munkát végeztek.
A kommunikáció az első pillanattól gördülékenyen zajlott.
A kész ablakok beszerelésekor a megbeszélt időben, pontosan érkeztek, és a kezdeti kipakolástól a munka végén való elpakolásig minden szerszám és mozdulat a helyén volt.
Jó szívvel ajánlom mindenkinek.
István Gáspár profile picture
István Gáspár
3 év telt el
Az ajánlatkéréstől a szerződésen át, a kivitelezésig korrekten, pontosan, megbízhatóan teljesítettek.
Végre egy cég, akik felkészülten, minőségi szerszámokkal, minőségi profi munkát végeztek.
Ajánljuk bárkinek, akinek zsalugáter, ajtó, ablak kellene. Nem fog csalódni!
Tamás Bakai profile picture
Tamás Bakai
3 év telt el
Profi csapat, kiváló látásmóddal és korrekt hozzáállással. Eddig bármilyen kéréssel fordultunk hozzájuk, készséggel álltak rendelkezésünkre.
Lina Tokodi profile picture
Lina Tokodi
3 év telt el
Korrekt gyors árajánlat, minőségi termék, nagy szakértelem, jó ár-érték arány, minőségi beépítés. Jó szívvel ajánlom őket bárkinek, mind ablak, mind zsalugáter készítésre. Az én esetembe még a távolságot is legyőzték. Férjem szerint az egyetlen vállalkozó, akivel nem volt gond egy felújítás alatt.
László Gelencsér profile picture
László Gelencsér
3 év telt el
Zsalugáter gyártására és felszerelésére szerződtünk. Pontos határidő betartás. Teljesítés a megbeszéltek szerint. Aprólékosan kiváló szép munka.
János Harajka profile picture
János Harajka
3 év telt el
A jó szerencsém hozott össze a céggel! A felújítás alatt lévő présházunk ablakaira zsalugátert, szúnyoghálót, valamint ablak készítést rendeltem a Nafa Faipari Kft.-től. A helyszíni felmérést követően határidőre, korrekt áron, nagyon jó minőségben kerültek legyártásra, majd felszerelésre a termékek! A cég képviselőinek megjelenése, a szerszámaik a munkájuk során tanúsított hozzáállás mind jó példaértékű volt! Mindenkinek jó szívvel tudom Őket ajánlani! Harajka János, Budapest A munkavégzés Sümeg környékén történt.
József Szuszai profile picture
József Szuszai
4 év telt el
Teraszunk ablakbeépítéséhez választottuk a NaFa Kft-t. Kis házunkon nem szabványos méretű ablakokat és ajtót kellett beépíteni. Örülök, hogy rátaláltunk erre a cégre, mert az első pillanattól könnyű volt az együttműködés. Mindig minden az ígért időben és minőségben történt. Profi szakemberek, profi gépekkel, minőségi munka. Nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel.

Kérjen kötelezettségmentes árajánlatot!

Használja ki jelenlegi árainkat még a következő áremelés előtt!

Zsalugátereinket nem raktárkészletről értékesítjük, hanem minden megrendelést az adott méretekhez és igényekhez igazítva gyártunk le. A vállalási határidő ezért az évszaktól, az aktuális rendelésállománytól, a mennyiségtől és a választott kiviteltől is függhet.

Ha a nyári időszakra szeretné elkészíttetni zsalugátereit, érdemes időben ajánlatot kérnie.

A megfelelően használt zsalugáter passzív árnyékolással, áramfogyasztás nélkül is jelentősen mérsékelheti az épület nyári felmelegedését, így sok esetben a klíma használata is csökkenthető.

Több évtizedes gyártói tapasztalatunkkal már a tervezés és felmérés során segítünk elkerülni azokat a műszaki problémákat, amelyek később kellemetlenséget okozhatnának.

Legyen Ön is elégedett ügyfeleink egyike – kérje ingyenes, személyre szabott ajánlatunkat!

Így jut el az ajánlatkéréstől a kész zsalugáterig

1. Kérjen kötelezettségmentes előzetes ajánlatot
Az ajánlatkérő gombra kattintva küldje el elképzelését, a hozzávetőleges méreteket és azokat az információkat, amelyek már rendelkezésére állnak.

2. Elkészítjük személyre szabott előzetes ajánlatát
A megadott adatok alapján általában néhány napon belül részletes előzetes ajánlatot készítünk.

3. Jelezze, ha megfelelőnek találja ajánlatunkat
Ha az előzetes ajánlat megfelel elképzeléseinek, elegendő ezt jeleznie felénk, és egyeztetjük a helyszíni felmérés időpontját.

4. Személyesen felmérjük a helyszínt
A felmérés során pontosítjuk a méreteket, a színt, a formát, a kialakítást és minden fontos műszaki részletet. Szakmai szemmel megvizsgáljuk a zsalugáterek leendő helyét is, és ha szükséges, javaslatot teszünk a megfelelő kialakításra vagy az előkészítő munkákra.

5. Elkészítjük a végleges ajánlatot és a szerződést
A helyszíni felmérés és a végleges műszaki egyeztetés után elkészítjük a szerződést a pontos, végleges árakkal.

A szerződésben rögzített ár az előleg befizetését követően már nem változik.

6. A gyártás az előleg befizetése után indul
A szerződéssel együtt megküldjük az előlegbekérőt, amely a megrendelés végösszegének 50%-áról szól. A szerződés aláírása és az előleg beérkezése után megkezdjük a gyártás előkészítését.

7. Elkészítjük zsalugátereit
A megrendelt zsalugátereket az egyeztetett méretben, kialakítással, színben és felszereltséggel saját műhelyünkben gyártjuk le.

8. Egyeztetjük a beépítés időpontját
Amint a gyártás befejeződött, felvesszük Önnel a kapcsolatot, és közösen meghatározzuk a beépítés megfelelő időpontját.

9. Szakszerűen beépítjük a zsalugátereket
A beépítés a megrendelés mennyiségétől és a helyszíni adottságoktól függően általában fél–egy munkanapot vesz igénybe.

10. Önnek már csak használnia kell
Ha komplett kivitelezésünket választotta, a felméréstől a gyártáson át a beépítésig mi végezzük el a munkát.

Önnek pedig nincs más dolga, mint élvezni új zsalugáterei kényelmét, árnyékolását és megjelenését.

Amit már az alapárban is biztosítunk

Mozgatható lamellák felár nélkül
Zsalugátereink alapára már tartalmazza a mozgatható lamellás kialakítást is, így az árnyékolás mértéke és a bejutó fény mennyisége egyszerűen szabályozható.

Később is kiegészíthető mobil rovarhálóval
A zsalugáter tokszerkezetét úgy alakítjuk ki, hogy igény esetén mobil rovarhálóval is kiegészíthető legyen – akár később, utólagosan is.

A zsalugáter-kitámasztót mi adjuk
Az általunk beépített zsalugáterekhez a megfelelő kitámasztókat külön díj nélkül biztosítjuk, így a nyitott szárnyak stabil rögzítése is megoldott.

Pontosan tudja, mennyibe fog kerülni

Rejtett költségek nélkül. Előre tervezhető, fix árral.

A helyszíni felmérés és a végleges műszaki egyeztetés után szerződésben rögzítjük a pontos árat. Az előleg befizetését követően a szerződésben szereplő ár már nem változik.

Így már a gyártás megkezdése előtt pontosan tudja, milyen költséggel számolhat.

Kérjen kötelezettségmentes árajánlatot!

Használja ki jelenlegi árainkat még a következő áremelés előtt, és kérjen személyre szabott ajánlatot zsalugátereire!